Szent Anna Kollégium

Egy jó közösség a város szívében

„Jó volt kikapcsolódni és az Úrral kezdeni az évet”

2017. szeptember 27. 20:09 - Szent Anna Kollégium

Megtartottuk hagyományos évkezdő lelkigyakorlatunkat Péliföldszentkereszten, a Gerecséhez tartozó hegy lábánál fekvő zarándokhelyen, egy Mária-kegyhelyen.

01_peli.jpg

Mindkét napot a szabadban töltöttük. Nagyon hálásak voltunk az időjárásért, hiszen ez volt az idei ősz egyetlen, igazi napsütéses, meleg hétvégéje.

napsutes.jpg

Ahogy minden alkalommal, most is játékokkal, beszélgetésekkel kerestük egymás társaságát, az utat egymáshoz és befelé magunkhoz. Alkalmunk volt arra, hogy egy megtartó közösségben érezzük magunkat. Megismerhettük egymást, de volt sok csöndes percünk is.

kozosseg.jpg

A lelki környezetben szemlélődéssel, imával, dicsőítéssel időztünk Isten jelenlétében és megélhettük vele kapcsolatunkat.

kapcsisten.jpg

Igazi feltöltődés volt az előttünk álló év elkezdése előtt.

10.jpg

 

 

komment
süti beállítások módosítása