Szent Anna Kollégium

Egy jó közösség a város szívében

Bemutatkozunk

2016. november 21. 20:46 - Szent Anna Kollégium

"legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek"

(1Pt 3,15-16)

A Szent Anna Kollégium egy katolikus szerzetesrend, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek által alapított és fenntartott intézmény, amely Budapesten szívében, a Szent Anna Házban található. Az épület egyben a rend tartományi központja is, nővéri közösséggel. Ebből adódóan a kollégium működését és lelkiségét meghatározza a keresztény életszemlélet és értékrend. 

A rendről további információkat itt lehet olvasni. 

Kollégiumunkban az otthonos, biztonságos, keresztény teret kívánjuk megteremteni növendékeink számára, hogy családias légkörben, a lehető legjobb körülmények között készülhessenek mindennapi apróbb és az élet nagy feladataira. Szeretnénk támogatni őket tudásuk gyarapításában, nagy hangsúlyt fektetve a motiválásukra, egyéni tehetségük fejlesztésére. Fontosnak tartjuk azt is, hogy egyetemi éveik alatt hitükben is elmélyüljenek. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy lakói még jobban megismerjék és megszeressék a krisztusi embereszményt, és így napról napra felfedezhessék, majd továbbadhassák a megváltás örömét.

 

Több mint szállás

 

Kollégiumunkba olyan vidéki lányok költöznek, akik érettségi után Budapesten folytatják egyetemi, főiskolai tanulmányaikat. Az életükben egy nagy váltás; nem csupán az iskolai keretek változnak meg, hanem az az élettér és emberi környezet is, ami addig körülvette őket. Többen már középiskolában is kollégiumban laktak, de sokan a családi fészekből költöznek a kollégiumba. Új helyzettel és lehetőségekkel találkozhatnak egyéni és közösségi életükben.

 

Célkitűzésünk, hogy mindkét területen fejlődhessenek, növekedhessenek, ezért biztonságos keretet kívánunk nyújtani, hogy

- megélhessék a közösségi élet és az összetartozás élményét,

megismerhessék saját adottságaikat, képességeiket, kompetenciájukat,

- alkalmat találhassanak bensőséges beszélgetésekre,

- a közösségi élet játékszabályainak megtanulására, formálására,

- a saját keretek, időbeosztás, felelősség elsajátítására.

 

 

"A mai napig jó szívvel, szép emlékekkel gondolok vissza a Szent Anna Kollégiumra, a helyre, ami biztosította számomra és sokunk számára a lehetőséget, a hátteret a tanuláshoz, álmaink megvalósításához. Bízom benne, hogy eljön a nap amikor kislányom, Rita veheti birtokba a kollégium egy szobáját és ugyanolyan szép, és maradandó élményekkel gazdagítja majd a kollégium ahogy régen az édesanyját!"

Takács Aliz: A Szent Anna Kollégium és Szent Rita

komment
süti beállítások módosítása